DARVAS
BORÓKA/Americano
Csoportmunkán
alapuló, egységes profilt tükröző blogot nehéz írni véletlenszerűen
összeverődött emberekkel, ugyanis nem ismerik egymás szerkesztési technikáit,
elveit, preferenciáit, értékrendjét, munkamorálját, stb. Összhangot és
harmonizációt még ennél is bonyolultabb és időigényesebb kialakítani még
fiktív/elképzelt szerkesztőségekben is, hogy ha előre nem határozzák meg saját
szabályaikat, etikai kódexük. Az esPRESSo, mint blogközösség nélkülözött minden
szabályrendszert indulásakor, kvázi a véletlenre bízta, hogy mikor mit és
hogyan publikál. A véletlenszerűségekből általában bulvár születik, fröcsögés
és szenzációhajhász tematikák semmitmondó egyvelege. (Vagy művészet, de mi
ehhez kevesek vagyunk. :) ) Esetünkben ez másképp volt, létrehoztunk egy olyan
blogfelületet (és szakmai közösséget), amelyre értékként és minőségként tekintünk vissza. Ennek megkonstruálásához olyan szerkesztőségi
tagokra volt szükség, akik nem csak írni akarnak, hanem a maga esszenciájában
fogják meg a témákat. Akik nem azzal bíbelődnek, hogy a semmitmondó tartalmat
hogyan lehet minél több jelzővel frappánsabban és díszesebben megfogalmazni –
mert hát van egy olyan közfelfogás, hogy ami szép, az biztos jó is –, hanem
akik elsősorban értelmeznek, értenek, megértenek, reflektálnak és ha szükség
van rá, akkor kibújnak az objektivitás mögül: ironizálnak, könnyet fakasztanak,
érzelmeskednek, nosztalgiáznak, nevettetnek. Egymás szerkesztői, korrektorai,
szakmai tanácsadói és néha még pszichológusai is lehettünk. Olyan emberi és
munkaközösséget kovácsoltunk össze, amelyre büszkék vagyunk és amely mindenképp
a hasznunkra vált. Többször kiléptünk a biztonságos és korrektnek ítélt zónából
sarkalatos véleményeket megfogalmazva társaink írásairól. Olvasóinktól is
elvártuk ugyanezt a nyitottságot, a párbeszédet és főleg a gondolkodást. És
éppen ez volt a legjobb benne, hogy a sokszor oly hiányos tanári
reflektációkkal/véleményezésekkel ellentétben itt nyilvánosan, vagy éppen
privátban elmondhattuk és meghallgathattuk egymás cenzúrázatlan véleményét.
Sokszínű, eltérő igényű, szemléletű és
minőségű, de mind a négy csapat értékes blogot hozott létre összességében.
Voltak akik minden újságírói tudást elvetettek, voltak akik a személyesség
perspektíváját alkalmazták bármilyen műfajű írásukhoz, voltak akik itt élték ki
művészi hajlamaik, sokunk itt fejlesztette írástechnikáját, itt
kísérletezgetett a szóbravúrok kongó ürességével, de volt olyan is, amikor ténylegesen úgy
műveltük és népszerűsítettük a kultúrát, a tudományt és a művészeteket, ahogyan
sok év tapasztalattal rendelkező kollégáink sem tudnák. Gyakorolni,
együttműködni, újságírói piszkozatokat gyártani, gondolatokat szülni és
továbbfűzni, ötleteket kreálni és kivitelezni, megismerni és megismertetni,
látni és elemezni, vagy csak egyszerűen írni és olvasni tanultunk.
Különbözőek
vagyunk, mindannyiunknak másféle tudásra van szüksége, ezért a tantárgy/blog
hasznosságának mértéke is egyénenként eltérő lehet, de úgy gondolom, hogy
mindenkinek adott egy többletet önmagához képest. Az én szakmai érdeklődésemre
ráépített egy következő emeletet, a kulturális újságírást emelte fel és ennek
újraértelmezhetőségét szélesítette ki, terjedelmes kérdéshalmazokat, sokrétű
kíváncsiságot hagyva maga után.
TOMPA
RÉKA/FRAPPE
Nos,
khm…kezdem úgy, ahogy a közös egyetemi csoportunkban szoktam: szerusszkák! :D
Nem gondoltam volna, hogy itt fogok pislogni a Word-doksi előtt, keresve a
szavakat, tudván, hogy nektek kell írnom. Pedig ez csak egy blogértékelő. Mi
lesz a ballagáson, te jó ég?! Jó, jó, tudom, menjek melegebb éghajlatokra, ne
is beszéljünk erről. Ha engem kérdeztek, szerintem nagyon menő, amit
összehoztunk, így közösen, az összes blogot tekintve. Bár külön
szerkesztőségekre tagolódtunk, azért összekötött a deadline.
Kedves Polihisztériák! Nem
akarok elfogult lenni, de ti vagytok a személyes kedvenceim. Nem tudom, hogy
azért-e, mert sok-sok munka köt össze minket, s már az írásaitok címeiből
tudtam, ki melyiket írta. Szerintem ti fogtátok meg legjobban annak a fonalát,
hogy milyen tartalommal kell megtölteni egy blogot. A külalakot is nagyon
szerettem, a rovatok címeit, az álneveiteket, meg minden ilyen lazaságot
imádtam! Szóval, kedves Bloggerinák, keep up the good work, én azt mondanám, ne
hagyjátok ezt a blogot.
Halihó, Kultúrsokk! Nálatok
volt minden, ami kellett, színes tartalommal töltöttétek fel az oldalt, bár
nekem volt egy olyan érzésem, hogy nem igazán passzoltok össze, mint
szerkesztőség. Ez valószínűleg az eltérő személyiségeitekből adódott. Ennek
ellenére, lazán hárítottátok ezt, és bebizonyítottátok, hogy helyt tudtok
állni! Titeket is arra buzdítanálok, hogy ííírjatook, de nagy-nagy
lendületekkel! :D
Szevasztok, Jónagy Kanál! Ezt a
megszólítást találónak éreztem hozzátok, vagytok ennyire lazák. Az utóbbi
időben közelebb kerültünk egymáshoz, és sokat beszélgettem a szerkesztőségetek
tagjaival, aminek kifejezetten örülök. A többi szerkesztőség hozta azt a
formát, amit vártam tőlük, mindenki stílusjegyeit felfedeztem az írásaiban.
Viszont veletek kapcsolatban meglepett, hogy szinte mindannyian kis
felfedezetlen művészlelkecskék vagytok. Ezt abszolút pozitív értelemben mondom!
Tőletek publikálni kellene mindenhova, s ezt halál komolyan mondom! Nektek is
azt tudom mondani, hogy a tollat meg a billentyűzetet le ne tegyétek. Nagyon ne!
Köszi a
közös munkát mindenkinek, megy a pacsi!
JÁNOSI
L. ZSUZSA/Latte
Az új év,
új élet közhely jellemezheti legjobban számomra az elmúlt félév munkáját.
Betolakodtam az évfolyamba, vállalva a felelősségét annak, hogy az új
körülményekhez kötelező módon alkalmazkodnom kell. A négytagú csapatban való
munka gondolata legelőször megrémisztett, hogy ó, jaj, mi lesz velem, nem
ismerek senkit, vajon milyen csapatba kerültem. Életem egyik legkellemesebb
csalódása. Hozzászoktam és szerettem, hogy mindig individualista módon végezzem
a feladataim, mert arról tudtam: vagy meglesz, vagy nem. Az esPRESSo minderre
rácáfolt. A csapatmunka igenis nem olyan rettentő, mint ahogy előzetesen az én
fejemben berögzült. Úgy érzem, hogy mi viszonylag hamar összekovácsolódtunk.
Vagy legalábbis én beilleszkedtem. Hétről hétre egyre gördülékenyebben folyt a
munka. Hasonlítanám magunkat egy menő kávézó személyzetéhez. Egyik jó a
kiszolgálásban, a másik profi módon érti a kávé-tej-cukor arányát, a harmadik a
kasszánál begyűjti a pénzt, a negyedik pedig bármikor beugrik helyettesíteni.
Ettől lett működőképes a blogunk is. Ahogy otthonosabbá vált számomra a
munkatársaim stílusa, egyre nagyobb kíváncsisággal követtem nyomon a többi blog
élettörténetét is. Újabb és újabb felfedezéseket tettem: az írások elemzése
alapján sokkal jobban ráéreztem arra, hogy az évfolyamon kinek milyen a
kifejezési stílusa, mi az érdeklődési köre, miben áll az erőssége. Szóval
kettős feladatként tekintettem a félév munkájára: a hétről-hétre való
posztolgatás mellett a saját megfigyelőképességemet is teszteltem. Szerintem
mindkettőt sikerrel.
Szóval:
köszi esPRESSo a klassz közös munkát és hangulatot, s nektek – Jónagy Kanál,
Kultúrsokk, Polihisztériák – köszönet a saját magam próbatételének
lehetőségéért.
A nehéz
napokon az erős kávé legyen veletek!
MAJLÁTH
RÉKA/Cappucino
Mindig
nagyon nehéz elkezdeni bármiféle-fajta írást (legalábbis én így vagyok ezzel),
főleg egy értékelőt vagy hasonlót. Érdekes kis feladatnak találtam az elején és
kihívásnak mindenki számára. Mindegyik blogról elmondható az, hogy túlteljesített
saját magán. Bár az elején mindenkinek nehezen ment, hogy megalkossa a
blogfelületet, hogy elkezdjen bármilyen témakörbe írni. De annyira jól belejött
mindenki, olyan szépen kikerekedett mindenki személyisébe. Beleláthattunk
mindenkibe egy kicsit, ahogy az írásokat olvashattuk a többi blogról.
Mindenkinek megmutatkozott egy újabb személyisége, amit még sokan nem
láthattunk. Én meglepődtem azon, hogy mindenki komolyan veszi, hogy ennyire
odatette mindenki magát bármiféle kényszer nélkül és élvezte is.
Nagyon
örülök, hogy az esPRESSo tagja lehettem és az írásaitok alapján mindenkibe pici
betekintést nyerhettem. Nagyon ügyesek vagytok, sose adjátok fel, így tovább!
(esPRESSo)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése