Kasztner Rezső-ügy

1944. március 19-én a németek megszállták Magyarországot. Erről a korszakról több ezer tanulmány, könyv, dokumentumkötet és visszaemlékezés született. 

Észak-Erdélyben a zsidó közösség szenvedte el a háború alatt a legnagyobb károkat, és mégis oly kevés említést kapnak a szakirodalmakban és emlékiratokban. Többségük munkaszolgálat vagy a deportálások során halt meg, vagyonukat közigazgatási-katonai szervek, a lakosság és a területen átvonuló harcoló csapatok hurcolták el. A holokauszt előtti becslések 200 000 erdélyben élő zsidóról számolnak be, míg a holokauszt erdélyi áldozatainak számát kb. 120 000-re teszik.

A háború után sikerült a zsidóknak újjászervezni közösségüket Kolozsváron. Megalakították a Demokratikus Zsidó Népközösséget 1944. október 20-án, céljuk a jogi és szociális problémák orvoslása volt. 1944. december 2.-án a Városi Tisztogató Bizottság – amelyet minden intézmény és szervezet létrehozott a fasiszta, profasiszta és antidemokratikus magatartás kivizsgálására, és kisebb szintű büntetések megszabására – megkezdte működését.

A zsidóüldözés végrehajtóinak felelősségre vonása nem csak a gettóperekben zajlott, hanem népbírósági és tömegperek is voltak. Tibori Szabó Zoltán tanulmánya szerint a zsidók nem voltak megelégedve a népbíróság ítéleteivel.

A Kasztner-csoportról – akik arra bíztatták a népet, hogy a hatóságokkal együttműködjenek, közben ők elmenekültek – komoly viták folytak már 1945-ben, és még ma is vitatott téma. Írásomban Kasztner Rezsőt, a Budapesti Segélyező és Mentőbizottság tagját mutatom be, ugyanakkor a „mentő-akciójának” körülményeit tárgyalom. Előljáróban annyit kell tudni róla, hogy 1684 erdélyi zsidót (ebből 388 kolozsvárit) mentett meg a deportálásoktól és a kivégzéstől. Akciója úgy sikerült, hogy tárgyalnia és alkudoznia kellett az SS helyi vezetőivel, majd megvásárolta a zsidókat és egy vonatot is, amellyel később elszállítatta őket Svájcba. 

A vélemények megoszlanak Kesztner akcióját illetően, egyesek hősként tekintenek rá, míg mások szerint csak egy gonosztevő, kollaboráns volt, aki feláldozta a zsidó tömegeket, hogy keveseket védelmezhessen.

A magyar holokauszt történetével kapcsolatban máig vitatott Kasztner Rezső 1945-1946-ban keletkezett jelentése forrásként való használatra. Molnár Judit egy tanulmányában beszámol Kasztner fő tárgyalópartnereiről „német vonalon”: Adolf Eichmann, Dieter Wisliceny, Kurt Becher. Ugyanakkor Ungár Lili, Kasztner titkárnője lejegyezte főnöke beszámolóit, viszont mindössze néhány napról maradt feljegyzés.

Egyes zsidókat mentesítettek az általános zsidóellenes intézkedések hatálya alól az 1930-as évek végén. Így ezek privilegizáltakká váltak, nem kellett viseljék a sárga csillagot és felmentették őket az üldözések és zaklatások alól. Sokan ezek közül kihasználták a helyzetüket és igyekeztek segíteni sorstársaikon. Ilyen volt pl. Komoly Ottó és Kasztner Rezső is. Kasztner de facto mentességet élvezett, ugyanis tárgyalt az SS- el. Ugyanakkor az SS mentességi igazolványt is adott ki, ami nagyobb mozgásszabadsággal járt. Ilyent zsidó vezetők, legfőképpen a Zsidó Tanácshoz tartozók kaptak. A szakirodalom arról is ír, hogy ez egy taktikai húzás volt a nácik részéről, annak érdekében, hogy hatékonyabban zajlódjon a zsidóellenes program.

A Mentőbizotttság 1943 januárjában jött létre azért, hogy a német megszállás alatt lévő országok üldözött zsidóinak segítsen. Több hasonló szervezettel, vezetővel közreműködött. A magyarországi német megszállást már 5 nappal azelőtt tudták, tehát elég széles kapcsolatrendszerük lehetett. Viszont nem volt teljesen felhőtlen a viszonyuk minden cionista párttal és egyéb szervezetekkel. A budapesti Mentőbizottság hatékony működésének rovására mentek a politikai különbözőségekből származó konfliktusok, illetve a személyes ellentétek.

1944 elején Komoly Ottó volt az elnöke, míg Kasztner Rezső ügyvezetőként tevékenykedett. Az első tevékenységük a zsidómentést illetően a munkamegosztás kialakítása volt. Kasztner és Brand Hansi feladata a kapcsolatfelvétel volt a megszállókkal, amelyhez később Biss Andor is csatlakozott.

Kasztner 1906-ban született Kolozsváron, ügyvédnek és újságírónak tanult, 15 évig (1925-40) az Új Kelet6 újságnál dolgozott. 1940 után Budapestre költözött, majd felpezsdítette ott a cionista mozgalmat.
Lelkes cionista, idealista és opportunista politikus volt, míg korlátlan politikai becsvágyával és kissé bohém életstílusával számos odaadó barátot szerzett, de sok ellenséget is. Diktátori hajlamával és féltékeny természetével Kasztner oktalan módon kisajátította magának az SS-el való tárgyalás jogát. A magyar zsidóság vezetőségével csak akkor lépett kapcsolatba, amikor szüksége volt anyagi támogatásukra. Barátja, Brand szerint „a valóságtól elrugaszkodott, sznob intellektuel prototípusát” látták benne. Nem volt erős jelleme, viszont éles analitikus gondolkodónak tartották.

1941-től menekültügyekkel foglalkoztak, majd az első kapcsolatfelvételre az SS-el két nappal a megszállás után került sor. Kasztner és munkatársai Schmidt és Winninger útján felvették a kapcsolatot Wislicenyvel. Gazdasági alapon tárgyaltak a Sonderkommando vezetőivel a zsidóellenes rendelkezések enyhítéséről. Ez különösen jól jött a Sonderkommandonak, ugyanis ebben is látták az alkalmat a programjuk zavatalan megvalósítására és a zsidók anyagi erőforrásaik kiaknázására. Ugyanakkor többre értékelték a németek a cionisták nemzetközi kapcsolatait és devizaforrásait, mint a Tanács lehetőségeit. A tárgyalásuk sikeres volt április 5-én is, védettségi bizonyítványt kaptak az SS-től. Majd a harmadik tárgyaláson (április 21.) átadta Kasztner Krumeynak és Hunschénak a második 2,5 millió pengős részletet. Fejenként 100 000 pengőt kértek további 100 zsidó kivándorlásáért. Az Adolf Eichmannal és Kurt Bevherrel való tárgyalásait is sikerek követték, viszont ő sokkal több zsidót szeretett volna kimenekíteni. 
Kasztner az SS-szel folytatott tárgyalásai nyomán engedélyt kapott arra is, hogy 388 zsidót kiválasszon a gettóból, és június 10-én különvonaton Budapestre vigye őket. Ott egy táborban helyezték el őket. SS őrszemből álló őrség vigyázott arra, hogy ne történjenek visszaélések. Innen utazott el 1944. június 30-án az 1684 főből álló Kasztner-csoport, s érkezett végül, Bergen-Belsenen át, Svájcba. A Kasztner-vonaton hat szerelvény utasai menekültek meg, akiket a bergen-belseni kényszertartózkodás után két részletben szállítottak Svájcba.

Kasztner önmagának és a Budapesti Mentőbizottságnak tulajdonítja azt is, hogy 16-18 ezer zsidót nem Auschwitzba szállítottak, hanem Strasshofban dolgoztatták.

A Kasztner-ügyet 1945. február 26-án tárgyalták először Kolozsváron. A gyűlés témaköre a Svájcba menekítettek hazaszállítása, majd ezek közül 450 zsidó vagyonának áttérítése volt a meghurcoltak részére. Az elkobzás részlegesen meg is történt, sőt a Kasztner-csoport tagjait háborús bűnösöknek tekintették. Majd később, 1946-ban a DZSN Tisztogató Bizottság fő feladata a svájci csoport tagjainak, azaz a „zsidóság egyes áruló vezetőinek” tevékenységének átvizsgálása volt. A Bizottság néhány olyan brosúra kiadása után, amely a Svájcba menekült zsidó vezetők árulásával és a holokauszt borzalmaival foglalkozott, elvesztette lelkesedését, majd megszűnt.

A háború után Kasztner Palesztinában telepedett le. Az 1950-es években Izraelben egy személye és 1944-es tevékenysége körül kialakult vita becsületsértési perhez vezetett, melyben a bíró a kérdések nagy részében Kasztner ellenfelének adott igazat. 1954. január 1-én Kasztner Rezső rágalmazási pert indított Malkiel Grünwald ellen, aki a németekkel való együttműködéssel vádolta meg őt. Majd június 22-én a jeruzsálemi kerületi bíróság Kasztner Rezső számára elmarasztaló ítéletet hozott. „Kasztner eladta a lelkét az ördögnek” mondta a bíróság tanácselnöke, Benjamin Halevi. A perbe belpolitikai és kormányügyek is szövődtek. Végül 1957 március 4-én agyonlőtték Tel-Avivban. Egy évvel később az izraeli legfelsőbb bíróság 3:1:1 arányban felülbírálta az elsőfokú bíróság ítéletét, és mentesítette Kasztner Rezsőt az együttműködés vádja alól.