 |
| Forrás: imdb.com |
Egy ötvenes évein is túlhaladó, magányos
aukciósház vezetője a film történetének a főhőse (Virgil Oldman - Geoffrey Rush), akinek életét a szokások, a racionalitás
és a mérlegelés tölti ki, de be már semmi. Magányát a tekintélyes és merev
szigorúsága mögé rejti, és a művészet mögé menekülve leplezi félelmeit.
Magánélete is éppoly hideg és érzelemmentes, mint a világ, amelyet maga köré
épített fel. És mégis van valami sajnálatosan csodálnivaló benne.
Giuseppe Tornatore a Senki többet (La miggliore offerta) c. filmjében egy magába
zárkózott ember jellemképét hivatott ábrázolni, végigkövetve egy karakter
alakulását, aki folyamatosan próbál kiszabadulni a saját maga által felhúzott
falak és korlátok közül, és aki majd a szokás rabjából egyre inkább a szenvedély
rabjává válik. Az obszesszív kényszergondolatok alapján létrejövő kompulzív
cselekedetei a főhősnek éppen annyira meghatározzák jellemét, mint a nőkhöz
való viszonyulása. A szenvedély a szerelem, amelyben soha nem volt része,
ugyanis a nőkkel való kapcsolata kimerült a saját női portrékból álló festménygyűjteményének
csodálatában.
Szabványszerűen és
pontosan fokozza a rendező a két ember furcsa és titokzatos kapcsolatát,
ugyanúgy, mint az egész történetet. Virgil Oldman, aki a hivatását kíméletlenül
magas szinten űzi, rendkívűli szakértője a szakmának: eredeti festmények és
másolatok közötti különbségeket keres, de mégis a másolatok érdeklik. Elit
konzervativizmus és kifinomult, tapintatos stílus jellemzi a műértő és az
agorafóbiás nő kérdőjeles szerelmét, amelyen majd egy dilemma hatol át: az érzelmek éppúgy hamisíthatók, mint a műtárgyak,
viszont minden hamisítvány rejt valami eredetit magában?!
Nagyon aprólékosan vannak felépítve a film tételei, minden kis
mozzanatnak meghatározó szerepe van. Érzelmi töltete váltakozó; néha keserű fájdalom kíséri végig az események mélységét,
néha a feszültség, amely a drámai szálakat alakítja. Viszont a felszínen csak a
nemes elegancia eltúlzott giccse tárulkozik elénk, ha nem tudjuk kellően átérezni
és megérteni a mögöttes tartalmakat. A film egyedi és megfoghatatlan, ízlése
páratlan. Átütő erejét leginkább az érzelmi vonalak és az impresszív szellemi
hatás érzékelteti, amely mély benyomásokon, precízen adagolt fordulatokon, látványos
helyszínek, festmények és műtermek antik eleganciájában és klasszikus
megformálásában is tükröződik. Ennio Morricone szólamai a történések közötti,
és alatti átélést kíválóan szolgálják, ugyanakkor különleges atmoszférateremtést
és emelkedett stílust eredményeznek.
A végső fordulat – amelyet
unalmas és elcsépelt jelenetek előznek meg – kérdéseket hagy maga után. Egy ember, akit a szerelem kiforgat a józan helyzetfelismerés
potenciáljától, vajon kiindulópontként szolgál a kételyekbe burkolózott, be nem
teljesített ígéretekre? Az érzelmeket elfedő külsőségek vajon jellemábrázolást is
kívánnak nyújtani? Két hasonló jellem megtévesztő
„hadművelete” nem a különbözőségek sorozatát magyarázza?
(Americano)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése