Ítélkezni vagy sem?

A divat körülveszi mindennapjainkat, meghatározza azt és nagymértékben befolyásolja. De mit is jelent önmagában ez a szó? Megfogalmazhatjuk úgy, mint egy adott kor vagy kultúra irányzatát, ami befolyásolja az öltözködést, a viselkedést, a teljes életünket. Meghatározhatjuk akár úgy is, mint egy szokásrendszert, ami irányít (már aki hagyja); egy uralkodó irányzatot, egy felkapott káros szokást. A női divatlapok, bulvárlapok, a média legtöbb formája arra törekszik, hogy a legújabb divatot bemutassa és, hogy fontossá tegye azt az életünkben, hogy az irányítson.

A divatbemutató (nekem – laikusnak) annyit mond, hogy valami újat, egy új stílust, egy újabb irányzatot láthatunk. Régebben mindez elősegítette a haladást: azt, hogy új dolgok kerüljenek előtérbe, hogy fejlődjön az öltözködés, a megjelenés. Viszont egyre merészebb irányba haladnak ezek az események, ott vannak a soványabbnál soványabb modellek, és az extrémebbnél extrémebb ruhadarabok.  A mostani divatbemutatók már nem arról szólnak, hogy olyan ruhákat, olyan új kollekciókat mutassanak be, amelyet az ember a mindennapjaiban, vagy bármilyen eseményen hordhat. A verseny már nem e körül forog, hanem hogy valaki minél extrémebb, különlegesebb ruhákat dobjon a piacra. Az egyre újabb stílusú darabok megjelenése szenzációt követel, mindenki felfigyel ezekre, csak azt nem tudom: van olyan normális ember, aki hordaná is őket?  Mindenki „divatdiktátor” akar lenni, és nem tudja, hogy mit találjon már ki, ezért is jelennek meg ezek a testet alig takaró, vagy épp mindent fedő, ritkábbnál ritkább mintákkal díszített, furcsa formájú darabok.

A nagy divatcégek egyre furcsábbb „ruhákkal” lepik el az üzletek polcait, a manökenek pedig egyre extrémebb ruhadarabokat kapnak. És sokkal több ember pedig vevő erre, mint ahogy gondolnánk. Legtöbb esetben a nők képesek óriási pénzösszegeket adni egy-egy különleges darabra, csak hogy kitűnjenek a tömegből, hogy felhívják magukra a figyelmet.

Az átlagember talán ezt nem engedheti meg magának, meg nem is tartja a saját stílusának. Viszont Kolozsváron, ha nem követed az éppen aktuális divatot, mert nem érzed a magadénak, vagy nem engedheted meg, akkor elég sokszor megbámulnak, kibeszélnek vagy épp le is néznek. Nem tudsz úgy végigmenni az utcán, hogy valaki meg ne bámulna, vagy fel ne mérné a napi öltözeted tetőtől talpig. Majd találgatja, hogy a Iulius Mall-ból, Mărăști-i piacról, vagy netán a turkálóból vehetted. Ez a fajta viselkedés már benne van az emberek vérében, kultúrájában. A legtöbben úgy élik mindennapjaikat, hogy csak az érdekli őket, hogy vajon ma milyen különleges dolgot vegyenek fel, hogy mindenki csak irigykedjen.

De az igazság az, hogy nem kell ezzel foglalkozni: meg kell tanulni azt, hogy ne sértődjünk vérig, ha valaki azt mondja, hogy az, ami éppen rajtunk van, nem tetszik neki. A fejlettebb országokban senki sem ítéli meg az embert öltözködése miatt, nem mond róla véleményt az alapján, hogyan van felöltözve. Az vehető észre rajtuk, hogy nem is foglalkoznak öltözetük összeállításával nagyon sokat, legyen kényelmes, és ennyi. Ha épp egy papucsba mentél be egy étterembe, akár ebédelni, akár vacsorázni, nem mond senki semmit, nem néznek rád csúnyán. Persze, mindig mindenhol vannak kivételek.

Miért érdekel minket, kelet-európai embereket az, hogyan megy el a másik ember talán a boltig, és hogy miért nincs agyonsminkelve, ha lemegy venni egy kenyeret? A probléma bennünk van, de úgy gondolom, hogy a megoldást is magunkban kell keleresni. Soha nem szabad külső alapján ítélkezni – ezt kellene nagyon jól megtanulnunk. 

(Cappuccino)