A tudomány mint életprogram

Forrás: xaknak.hrasko.com

 ,,A tudományos ismeretek terjesztése  mellett egyre inkább foglalkoztat  annak a módszernek a kidolgozása,  amellyel az ismeretterjesztés  hatékonyabb lehet. És egyre inkább  érdekel az, hogy hogyan lehetne a  gazdasági, politikai döntéshozatalban  is emelni a tudomány presztízsét, valamint hogy a mindennapi kommunikációban, vitakultúrában hogyan alkalmazhatók az ismeretek, amiket mi vitáink során elsajátítottunk.” – Hraskó Gábor a magyar és nemzetközi szkeptikus mozgalom elismert személyisége, a Szkeptikus Társaság és a Szkeptikus Szervezetek Európai Tanácsának elnöke, ugyanakkor a magyar Tudományos Újságírók Klubjának is tagja, és a tudományos ismeretterjesztést elsődleges céljának tekinti. Beszélgetésünkben életének fontosabb állomásait ismerhetik meg.

 Elismert fizikus és orvos szülők gyerekeként kiváltság felnőni. Milyen volt a gyerekkora? Milyen fontos mozzanatai voltak?

Nagyon fontos volt a jövőm szempontjából, hogy rendszeresen kirándultunk, jártuk a természetet. Sokat volt együtt a család és emlékeim szerint mindent megbeszéltünk egymással. Bár egyáltalán nem voltunk jómódúak, mai szemmel nézve felbecsülhetetlen értékű volt, hogy minden évben rendszeresen el tudtunk menni nyaralni, még a közeli országokba, Csehszlovákiába, Lengyelországba, sőt egyszer Jugoszláviába is.

A szülők tudományos irányultsága mennyiben járult hozzá, hogy Ön is tudománnyal foglalkozzon?

Ennek minden bizonnyal nagy szerepe volt. Édesanyám nem tudós, hanem praktizáló orvos volt, de láttam, hogy folyamatosan képezi magát, friss tudományos cikkeket olvas az orvostudomány, orvosi kutatás témájában. Édesapámmal pedig a világ minden kérdését, ami egy gyerekben felmerült, végigbeszéltük. Számomra a világ jelenségeinek tudományos megközelítése, felfedezése olyan élményt adott, amely akár teljes életprogramot is adhatott volna.

Biológia szakon végezte az egyetemi tanulmányait az ELTE TTK-n. Honnan indult az érdeklődése? Miért éppen a biológia?

Érdekes módon ezt nem tudom megmondani, pedig az utóbbi időben gondolkodtam rajta. Kisgyerekkoromban eleinte régész, majd vulkanológus akartam lenni. Egy társammal valami rejtélyes okból kifolyólag elkezdtük megfigyelni a madarakat, és attól kezdve aztán a biológia lett a fő irányvonal. Nyilván a korai kirándulások, a természet szeretete is azt okozta, hogy olyan tudományos irányba mozduljak el, amely a természet közvetlen vizsgálatával, terepmunkával kapcsolatos. Végül ugyan letértem erről a pályáról és csak hobbiszinten maradt meg a terepi megfigyelés (amatőr madármegfigyelés), de ezek voltak az indító okok.

Közéleti tevékenységekben is aktívan részt vett a 80-90-es években (környezetvédelmi mozgalmak, Magyarországi Zöld Párt, European Greens, GreenWay mozgalom). Hogyan jellemezné ezt az időszakot?

Politikailag teljesen naivan kerültem kapcsolatba ezzel a területtel. Azt hittem, hogy a környezetvédelem, a természetvédelem teljesen független a politikától. Aztán a rendszerváltás környékén realizáltam, hogy politikai, gazdasági program nélkül komoly környezetvédelmi célok nem valósíthatók meg. Inkább utólag mosolygok azon, hogy mennyire nem fogtam fel, hogy milyen jelentősége volt egy-egy történésnek. Amikor az egyetlen angol nyelvű, kelet-európai környezetvédelmi problémákról szóló hírlevelet szerkesztettem és terjesztettem, akkor nem tudtam, hogy az „szamizdat”. Valamit elkezdtem sejteni, amikor azt láttam, hogy minden postai csomagom utólagosan leragasztva és „Sérülten érkezett” felirattal jött meg. Utólag tudtam meg, hogy a Gorbacsov híres látogatása előtt néhány héttel az NDK-ban megrendezett Greenway találkozónk az első nem hivatalos, civil, de nyíltan szervezett összejövetelek egyike volt az országban. Szintén nem éreztem, hogy konspirálunk a szlovák hegyi faházban levő nemzetközi összejövetelünk során, mindaddig, amíg hirtelen fegyveres, kutyás személyek nem rontottak ránk és kérdeztek minket ki, hogy mit csinálunk és miért. A londoni miniszteri ózonkonferencián egyedüli kelet-európai civil küldöttként édesanyám által horgolt pulóverben fogtam kezet Margaret Thatcher miniszterelnök-asszonnyal, és megijedtem, amikor a magyar nagykövetség képviselői rátámadtak, hogy mit keresek a rendezvényen. Csodálkoztam, hogy amerikai utamról visszatérve szüleim ijedten kérdezősködtek a Szabad Európa Rádiónak adott interjúmról.

Közvetlen a rendszerváltás előtt már azért összeállt a kép, és ezért is vállaltam szerepet a Magyarországi Zöld Párt megalakításában.

Ön is szerkesztője volt a párt választási programjának?

A párt választási programját én szerkesztettem, néhány részét magam írtam. Visszaolvasva néhány része nagyon naivnak tűnik, de szégyellni egy pontját sem kell. Teljes programot kívántunk adni a gazdaságpolitikától kezdve az egyenjogúsági kérdéseken, az oktatáspolitikán, szociális politikán át természetesen a környezet és természetvédelemig.

Ma is ugyanúgy látja a dolgokat: a politikát, a politizálás szerepét?

Ma már sok mindent máshogy látok és máshogy csinálnék, de nagyon örülök, hogy abban a fontos periódusban egy kicsit belekóstolhattam, hogy hogyan történik egy ilyen nagy átalakulás. Az is hozzájárult ahhoz, hogy ma talán máshogy látom a politikát, a politizálás szerepét, mint sok olyan ember, aki nem vett részt a folyamatokban még annyira sem, mint én.

Biológia után majd áttért informatika szakterületre. Ez minek tudható be?

Ennek elsősorban anyagi okai voltak. Eredetileg a nappali tudományos munkám mellett este, éjszaka működtettük a kiadványszerkesztő vállalkozásunkat. Már ott is elsősorban adatbázisokkal, kiadványokat készítő segédprogramok írásával foglalkoztam. Tudományos munkám során is használtam a számítógépet az ökológiai adatok feldolgozásának támogatására. Hamarosan olyan lehetőséget kaptam, amelyet anyagi okok miatt nem utasíthattam vissza, így hivatalosan befejeztem a tudományos kutatómunkát és az informatikára váltottam.

Tudományos ismeretterjesztőként is ismert Magyarországon. A Természet Világában – amely a világ egyik legrégebbi tudományos folyóirata – is jelentek meg publikációi, majd létrehozta saját honlapját, ezt követően vitaműsort is készített Vágó Istvánnal az ATV-n, ugyanakkor jelentek meg írásai a Magyar Narancsban és a Magyar Tudományban is. Milyen témakörökkel foglalkozik?

A biológiai témák közül az evolúció – teremtéstan kérdéskörrel foglalkoztam először. Fizikából pedig édesapám hatására és komoly segítségével a kvantumelmélet és a relativitáselmélet furcsaságairól próbáltam a laikusok számára is érthető cikkeket írni. Később egyre inkább előtérbe kerültek az orvoslással, az alternatív medicinával kapcsolatos témák, amelyek a legfontosabbak mostanában számomra. Ezek mellett persze kisebb mértékben felbukkannak a paranormális jelenségekkel, asztrológiával kapcsolatos kritikai írásaim is itt-ott.

Az X-aktákból hogyan és miért lett X-aknák?

Egyrészt nyilvánvaló, hogy szerintem a válasz nem „odaát” van, hanem igenis itt, és ezeket a válaszokat lehet is tudományosan keresni. Másrészt a weboldalamat akkortájt indítottam, amikor a jugoszláv háború dúlt a szomszédságban. Akkor olvastam a taposóaknák problémájáról, amelyek még a háború után is mindenfele ottmaradtak és akkor is sérüléseket, haláleseteket okoztak, amikor a telepítőjük már tán nem is emlékezett rá, hogy mit csinált. Úgy gondoltam, hogy az áltudományok terjesztői is valahogy ilyen szellemi aknákat helyeznek el, amelyek akkor is kárt okoznak, amikor szerzőik már esetleg egész más áltudományos területekre tértek át.

A tudományos ismeretterjesztéssel foglalkozó sajtótermékek száma nagyon alacsony, alig ismeretes a szakmailag magas színvonalú tájékoztatás, pedig a társadalom és a tudomány közötti kommunikáció létfontosságú. Ön hogyan látja ennek a jövőjét?

Nem igazán vagyok optimista. Először a hírek alakultak át a legtöbb médiában szórakoztatássá, aztán a reklámokat kezdték valós történetekként tálalni. A tudományos ismeretterjesztést is valami hasonló fenyegeti. Itt is inkább a sztorit tartják a fontosnak, ezért ezen cikkek írását is az általános újságírókra bízzák, a szakmai újságírók pedig lapátra kerültek. Az egyetlen remény, hogy sok fantasztikus tudományos újságíró és egyre több kutató tudós is nagyon színvonalas blogot tart fenn – leggyakrabban szabad hozzáféréssel. Sajnos azonban minden egyes megbízható, színvonalas információforrásra egy tucat olyan teljesen kókler, sokszor áltudományos, sőt gyakran kifejezetten átverő weboldal jut, amelyet egy átlag olvasó nagyon nehezen tud megkülönbözetni az értékes oldalaktól.

Ráadásul ma már úgy látom, hogy a feladat nem merülhet ki abban, hogy a megbízható tudományos információt eljuttassuk a fogyasztókhoz. Valahogy meg kell találni azt a módszert is, hogy ne csak az agyukat, hanem az érzelmeiket is megmozgassuk. Komoly kutatások mutatják, hogy az érzelmeink mint elsődleges szűrők szerepelnek az információ befogadásakor. Mindez nem azt jelenti, hogy a racionális vitát valamiféle emocionális vitává kellene alakítani, de meg kell értenünk, hogy az ember még mindig inkább érzelmi, semmint racionális élőlény.

Hogyan alakult ki a szkeptikus gondolkodásmódja? Mindig a racionális gondolkodás jellemezte?

Egyre inkább úgy hiszem, hogy a konvergens – tudományos, racionális –, valamint a divergens – inkább érzelmi, könnyen az áltudományok, összeesküvéselméletek, ezotéria felé forduló – gondolkodásmód komoly részben genetikai, de legalábbis korai korban meghatározott. Akármelyik is igaz (vagy inkább ezek keveréke), én mindig is úgy tekintettem a világra, mint amelyik legalábbis elvileg megismerhető a tudományos módszer alkalmazásával.

Hogyan lett a Tényeket Tisztelők Társaságának elnökségi tagja és titkára, majd az ebből kialakuló – és mindmáig létező – Szkeptikus Társaság elnöke?

A rendszerváltás után rohamos tempóban kezdtek elterjedni az áltudományos, ezoterikus tanok. Ekkor kezdtem el édesapámmal komolyan gondolkodni azon, hogy vajon mi lenne a legjobb módszer arra, hogy ismerősi, baráti körben a tudomány álláspontját ezekről a kérdésekről ismertetni tudjuk. Felismertük, hogy ez nem megy anélkül, hogy megismernénk az általunk hamisnak tartott elméleteket, hogy akár jobban ismerjük, mint egy átlagember, aki hisz bennük. Azaz bele kell tudni folyni a társalgásba, ismerni kell a témák nyelvezetét ahhoz, hogy elfogadják a kritikánkat. Ilyen szemlélettel kezdtem el írni az első ismeretterjesztő cikkeimet. Ennek hatására hívtak meg az akkor már több éve rendszeresen megrendezett Székesfehérvári Szkeptikusok Konferenciájára előadni. Ott találkoztam a TTT vezetőivel, de hamar rájöttem, hogy ez nem egy formálisan létező, tagsággal rendelkező társaság. Külsősként kezdeményeztem egy, a működést felülvizsgáló elnökségi ülést, amelynek hatására bekerültem ebbe a körbe és titkárnak választottak. Azonban ez is inkább olyan informálisan történt, mint a társaság egész működése. Azaz nem sikerült megnyitni a társaságot a publikum felé. Ezért – bár továbbra is úgy gondoltam, hogy a TTT volt a magyarországi szkeptikus mozgalom megindítója – néhányan úgy döntöttünk, hogy egy formálisan is bejegyzett, a tudományos kutató és laikus közönség számára is nyitott Szkeptikus Társaságot szervezünk. Több éve az Szkeptikus Szervezetek Európai Tanácsának (ECSO) is az elnöke vagyok. Küzdök azzal, hogy ott is megálljam a helyemet, de kevés időm maradt erre.

Az eddigi 7 év elnöksége alatt milyen eredményeket ért el a Szkeptikus Társaság? Illetve mennyire érdekli az embereket a társaság tevékenysége, mennyire bizonyult hatékonynak az áltudományok megfékezése?

A társaság működésének fő eredménye, hogy a média és a médiafogyasztók felismerték, hogy az addig kritikátlanul terjedő áltudományos elméleteknek létezik kritikája, és ezt közérthetően is meg lehet fogalmazni. Ennek eredményeképpen ma már rendszeresen hívnak minket tévé- és rádióműsorokba, készítenek velünk interjúkat, amikor valami „gyanús” téma felmerül. Ritkán fogadnak el minket „döntőbírónak” – a tudománynak a szocialista korszakban lévő ilyen presztízse már a múlté –, de legalább ott vagyunk, elmondhatjuk a tudomány álláspontját is és ez alapján a néző, hallgató dönthet. Mára eljutottunk odáig, hogy néhány témakörben a kiállás már nem valami ciki akadékoskodásnak tűnik, hanem akár „cool”, menő is lehet.

A tudományos, szkeptikus tevékenységei mellett mivel foglalkozik?

Gyerekkorom óta megmaradt a madarak szeretete. Amikor tehetem, elmegyek madármegfigyelő kirándulásokra. Néha munkám kapcsán erre külföldön is lehetőségem nyílik, de ma már nem járok olyan nagy expedíciókra, mint fiatal koromban, inkább itthon madarászom. Ha még mindig marad időm, akkor valamilyen repülés szimulátoros programmal játszom. Szigorúan polgári repülés, nem háborús. Vagy repülőgépszimulátor vagy űrrepülés szimulátor. Mindkettő rengeteg tudományos ismerettel gazdagít a szórakozás mellett.

Ön is szerkesztője volt a VFR Repülési és Fónia kézikönyvnek. Honnan eredeztethető a repülés iránti érdeklődése?

Itt is nehezen tudnám megmondani, hogy pontosan mi váltotta ki ezt az érdeklődést. Túl egyszerűnek tűnik, hogy repülnek, mint a madarak. Pedig biztos van ebben is valami. Az egyetemen egyszer volt egy fizika vizsgánk, amikor magunk választhattuk a témát. Én a hidrodinamikát választottam pont azért, mert annak része az aerodinamika, azaz, hogy hogyan repülnek a madarak és a repülők. Bár az alapján érteni vélem, hogy mitől repül az, ami repül, de mindez nem vette el azt a csodálatot, amit akkor érzek, amikor egy Jumbó óriásgépet látok repülni, amikor belegondolok abba, hogy hogyan képes egy pár grammos kolibri átrepülni a Mexikói öblöt vonulása során, vagy hogy egy sarki csér élete során a Föld-Hold távolság kétszeresét is megteszi az északi sarkkörről az Antarktisz partjára és visszavonulva minden évben.

A sok tagság és tudományos munka melletti kevés szabadidejét mivel tölti?

Miért kellene még mással is foglalkoznom? A pénzkereső munka mellett a tudományos ismeretterjesztés, a „szkeptikusság”, a madármegfigyelés és a repülőgépszimulátorozás a szabadidős tevékenységem, a hobbim része. A maradék kevés pedig a családomé.

Hogyan tekint az eddigi szakmai tevékenységére és milyen tervei, céljai vannak a jövőre nézve?

A szakmai tevékenység alatt itt én most nem az informatikát értem (pedig az most a szakmám), hanem a tudományt, az ismeretterjesztést. Nyilván nem tudom olyan erőbedobással végezni, mint akinek tényleg ez a szakmája, de azt hiszem, hogy sikerült egy olyan aspektusból megközelítenem, ami különleges. Mint „szkeptikus”, nem csak a tudomány eredményei fontosak számomra, hanem az is, hogy mi az, ami az embereknek nehézzé teszi, hogy tudományosan gondolkodjanak, ami a nemtudományos nézetek terjedését elősegíti. Az első időszakban az igazi tudós ismerőseim barátságtalanul, már-már ellenségesen tekintettek arra, amit a Szkeptikus Társaság csinált. Úgy gondolták, hogy azzal, hogy szóba állunk a nem tudományos elméletek képviselőivel, hogy ilyen témákkal egyáltalán foglalkozunk, azokat mintegy legitimáljuk. Ma már ők is elismerik a munkánkat, sokan látják, hogy a tudományos munkának egy olyan szeletét visszük, amellyel ők nem szívesen foglalkoznak, nincs rá idejük, de ami elengedhetetlenül fontos egy olyan világban, ahol a tudományos munkát legalábbis részben közpénzből finanszírozzák, és ahol a politikai, gazdasági döntésekben egyre nagyobb szerepet kapnak azok a kérdések, amelyek megválaszolásában a tudományos ismereteknek igen nagy szerepet kellene kapniuk.

A tudományos ismeretek terjesztése mellett egyre inkább foglalkoztat annak a módszernek a kidolgozása, amellyel az az ismeretterjesztés hatékonyabb lehet. És egyre inkább érdekel az, hogy hogyan lehetne a gazdasági, politikai döntéshozatalban is emelni a tudomány presztízsét, valamint hogy a mindennapi kommunikációban, vitakultúrában hogyan alkalmazhatók az ismeretek, amiket a mi vitáink során elsajátítottunk.

(Americano)